Beszámolók Summer Regatta - beszámoló

Summer Regatta - beszámoló


2010-ben hagyományteremtő szándékkal hívta életre a BS Fűzfő Vitorlás Klub a
Summer Regatta elnevezésű versenyét.
A verseny időpontja éppen egybeesik az Optimist hajóosztály
Európa-Bajnokságával, ami nem véletlen.
A célunk az volt, hogy egy nemzetközi versenyt szervezzünk, hogy azok is
tudjanak versenyezni, akik nem jutottak be a Nemzeti Válogatottba.
Fűzfőn hosszú évek óta hagyomány, hogy megvacsoráztatjuk a versenyzőket,
edzőket és kísérőket - és ez idén sem volt másként.

Idén 53 Optimist, 5 Laser-Radial és 20 Laser 4.7 vendégeskedett Fűzfőn.
A 3 napra kiírt versenyen a nagyobbaknak 6, az Optimisteseknek 5 futamot
sikerült lebonyolítani.
Az első napon 4 futamot sikerült megrendezni, majd a futamok utána bolognai
spagettivel és üdítővel láttunk vendégül a fáradt versenyzőket.
Szombaton már nem volt ilyen szerencsénk a széllel - sajnos csak egy futamot
sikerült tartani a Lasereseknek.
A vasárnapi időjárás szintén nem kedvezett a rendezőknek - csak egy futam
jött össze, utána sajnos megállt a szél.
Kora délután a teljesen szélcsendben tartott díjkiosztón értékes Festina
óráknak örülhettek az egyes hajóosztályok abszolút 1. helyezettjei.
Az optimistes vándorkupát már másodszor nyerte meg Tóth Levente, a BSFVK
versenyzoje, így idén is Fűzfőn maradt a kupa.

Eredmények:
OP ifi 1. Tóth Levente (BS-FVK); 2. Wolf Szabolcs (BS-FVK); 3. Tóth Márton
(BS-FVK)
OP serd 1. Tenke Áron (SVE); 2. Varga Zsófi (BYC); 3. Veenstra Csenge
(BS-FVK)
Laser 4.7 1. Veenstra Jelmer (BS-FVK); 2. Dénes Bence (YKA); 3. Vajnai
Zoltán (YKA)
Laser Radial 1. Fehér Mátyás (YKA); 2. Balogh Bence (Procelero SE); 3.
Bujdosó Mátyás (SVE)

Végeredmény

DSC06454
DSC06454
DSC06461
DSC06482
DSC06488
DSC06489
DSC06513
DSC06520
DSC06529
DSC06531
DSC06538
IMG_9676 (1)
IMG_9805 (1)