Beszámolók Novemberi edzőtábor

Novemberi edzőtábor


A november sem telt tétlenül, az ifi csapattal Mali Losinjba mentünk edzőtáborozni és egyben a horvát ranglista versenyen is részt vettünk.
Persze amilyen szépen indult az idő, olyannyira durvult be. Az első két napon nagyon szép napsütéses kis szélben tudtunk edzeni, gyakorolni, hajóvezetést tanulni, valamint a többi magyar versenyzővel és helyi vitorlázóval, valamint a hét vége felé érkezőkkel próbafutamokat csinálni.

Péntekre azonban bejött a soakt emlegetett Yugo szél, azaz DK-i messzirről jövő, nagy hullámok 20 csomós szél. Ebben pénteken lement 3 futam. Természetesen a mezőnyt és köztük a mi versenyzőinket is meglepte az extreme időjárási körülmény. Na nem a szél volt extreme, hanem a 2-3 méteres hullámok. Azt ugye nem kell ecsetelni, hogy volt minden kisróka nagyróka stb... de egy legény közülünk talpon maradt, Tóth Levi, aki igen szépen vitorlázott a 3 futamban, s az összetett 6. helyen végzett. Sajnos a szél szombaton tovább erősödött, míg pénteken esővel társult, így ezen a két napon nem volt futam. De mivel szombaton hamar lelőtték a napot, így jópáran, köztük mi is úgy gondoltuk, hogy azért nem ártana rápróbálni a hullámokra..hisz mikor találkozunk mi ilyennel, ha nem most? Mag amúgy is a pénteki napi teljesítményen nem ártott kicsit köszörülni. Bár igaz, hogy a 128 résztvevőből 55-nem volt csak érvényes futama, dehát mégis...

Szóval futam nem, de edzés az volt hatalmas siklatásokkal, őrjöngéssel és brutálisan jó felvételekkel na meg sok sok tapasztalattal...hogy ezt miért nem lehetett pénteken is megcsinálni???

Szóval a végeredmény:

Tóth Levente 6/128
Szabolcs és Csanád pénteken nem, de szombaton már sikeresen leküzdte szédülését és a majrét :)

DSCN7082
DSCN7082
DSCN7101
DSCN7147
DSCN7153
DSCN7159
DSCN7163
DSCN7170
DSCN7171
DSCN7191
DSCN7193
DSCN7195