Házirend

A Házirend betartása a Táborozók és a Táboroztatók közös érdeke azért, hogy mindannyiunk számára kellemesen és biztonságosan teljen a tábor.
Minden, a Házirendben nem szabályozott kérdésben, a hatályos Ptk. rendelkezései érvényesek.

  • Akivel jöttél, lehetőleg azzal is kell hazamenned.

  • Szüleitek helyett szüleitek vagyunk. Tehát elvárjuk, hogy ugyanazt a tiszteletet adjátok meg nekünk is,
    és szót fogadjatok. Kérünk titeket, hogy tartsátok be az alap viselkedési- és illemszabályokat.
    Ugyebár nem vagyunk ősemberek.

  • A tábor területére TILOS olyan anyagot, tárgyat és egyebeket behozni, amely veszélyes rád és másokra. Tűzgyújtásra alkalmas eszközök, éles tárgyak is idetartoznak.

  • Saját és mások testi épségét, valamint mások tulajdonát NE rongáld! Tehát nem mászunk fel mások hajójára, nem törünk poharakat, tányérokat, nem futkosunk hegyes és éles tárgyakkal stb.

  • Elhiszem, hogy menő és laza a cigi, az energiaital az alkoholos cuccok, és drog, de NEM ITT. Majd esetleg az lesz a laza, ha ezek miatt a kórházban a tolókocsiddal driftelsz. Ha netán találunk valakinél tilalmazott anyagot, természetesen elkobozzuk, és – ha ezt a jogszabály engedi – a törvényes képviselőnek kérésre visszaadjuk a tábor végén.

  • A tábor területét a Táborvezető és a Babysitter engedélye nélkül elhagyni TILOS.
    Ebbe beletartozik az engedély nélküli fürdőzés is. Ha valakinek a szülei megengedték a tábor elhagyását, kutya kötelessége szólni előtte, a Babysitterrel egyeztetni.

  • A Táborvezető, annak segítőinek és a Babysitternek utasításait szándékosan megszegni TILOS!

  • A verekedést MEG SE PRÓBÁLD! Nem szeretnénk a röntgenképedet nézegetni helyetted.

  • A Házirend többszöri, vagy egyszeri súlyos megsértése esetén a Táborozót a táborból kizárjuk és hazaküldjük. A Házirend megsértése miatt való hazaküldés esetén a turnus díja részlegesen sem kerül visszatérítésre. Fellebbezésnek helye nincs.

  • Veszélyhelyzet, baleset, tűzeset esetén sürgősen szólj a legközelebbi felnőttnek, a Táborvezetőnek, a Babysitternek!

  • Ha betegnek érzed magad, jelezd a Táborvezetőnek vagy segítőinek, vagy a Babysitternek, hogy minél előbb értesíthessük az ügyeletes orvost.

  • Ha hoztál nagyobb értékű tárgyat magaddal, az a TE FELELŐSSÉGED! Vigyázz rá, mint a szemed fényére!

  • Ha találsz egy mobiltelefont, pénztárcát, golyóstollat, vagy bármilyen más értéket MÁSNAK A ZSEBÉBEN, akkor szegény szüleid szavait alig fogja érteni az ügyeletes rendőr bácsi kikérdezés közben. Szóval kérlek, ne vedd el mások tulajdonát. Ha meg a földön találod, leadod szépen NEKÜNK, vagy bárkinek, a ki a Táborban dolgozik, és nem ad érte pénzt.